Hazatért a háziezred Komáromból, 1938


1938. december 12-én Győr háziezrede visszaérkezett a Felvidékről. A hazatért csapatokat ünnepélyesen fogadták a győri Széchenyi-téren.

1938. november 2-án született meg az első bécsi döntés, melynek köszönhetően a párizsi békerendszer által megcsonkított Magyarország elkönyvelhette első revíziós sikerét. A német és olasz külügyminiszterek határozata nyomán a Felvidék magyarlakta területeinek túlnyomó része – mintegy 12 000 négyzetkilométer, 1 millió lakossal – húsz év után visszatérhetett az anyaországhoz. Ekkor vezényelték Komáromba a győri, 2. határőrezredet.

Dunántúli Hírlap, 1938. 12. 11.

„Vasárnap délben lelkes közönség gyülekezett a zászlókkal feldíszített Széchenyi- téren. Győr város polgársága várta háziezredét. Kevéssel két óra előtt felharsant a rég. nélkülözött katonazene indulója és ebben a pillanatban, mint egy parancsszóra hullott a virág az útra, hogy Győr vitéz fiai virágszőnyegen léphessenek székvárosuk főterére. Felsorakozott, az ezred, elhangzott a magyar imádság, azután Koller Jenő helyettes polgármester mondta el üdvözlő bestédét:
..Vitéz Ezredes Úr! Magyar Katonák! Boldog szeretettel köszöntelek benneteket hazaérkezésetek első pillanatában. Nehéz szavakkal kifejezni azt az örömet, mely eltölti mindnyájunk szívét, amikor végigtekintünk végeláthatatlan soraitokon és halljuk, hogy dübörgő lépteitek alatt szinte megremeg a föld.“ ..Magyar Katonák! Ti most hazulról jöttök haza. Testvérek közül jöttök testvérek közé. Egymillió testvérünket szabadítottátok fel. Tanúi voltatok felvidéki véreink örömének, bennetek mindenütt a szeretet és a magyar büszkeség virágözöne kísért. Minden elétek nyújtott virágban érezhettétek felvidéki testvéreink szeretetét és a 20 éves szenvedés közepette is törhetetlen magyar érzésüket. Ezt a testvéri szeretetet hirdessétek most itthon is szóval és példával, hirdessétek, hogy ez a nemzeti szeretet és együttérzés milyen hatalmas egységbe képes összekovácsolni egy nemzetet. Hisszük, hogy akkor ez a hadsereg az ország békéje és nyugalma felett bizton fog őrködni és hisszük, hogy annak minden katonája’ érezni fogja, mire kötelezi őt a magyar honvédnek, a világ első katonájának lenni. Isten hozott benneteket, magyar honvédek!” Vitéz Ballay Győző ezredes köszönte meg a meleg fogadtatást és hangsúlyozta, hogy az ezred minden katonája rang és korkülönbség nélkül egyformán. híven teljesítette kötelességét.” (Győri nemzeti Hírlap. 1938. 12. 13.)

A felsorakozott háziezred a Széchenyi téren

A fotó beküldője: Polgár Istvánné Joli

A Képes pesti Hírlap a címlapon közölt fényképet az eseményről:

Képes Pesti Hírlap, 1938. 12. 14. 

Győrött nyomtatott és kiadott gyászjelentés Csehszlovákia „haláláról” az első bécsi döntés után

A dokumentumot küldte: Papp Szilveszter Zsolt

Tetszett a tartalom?

Támogsd az oldal szerkesztőit havi pár szár forintos összeggel. Ha csak 500 forinttal támogatna bennünket mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése.

TÁMOGATÁS

kozma.endre

Főszerkesztő // regigyor.hu

A Régi Győr nonprofit kezdeményezésként alakult meg 2010-ben. A oldal szerkesztői szabadidejükben gyűjtik, készítik napi szinten a tartalmakat.

You may also like

Szólj hozzá!

tizenöt − öt =

Kozma Endre - főszerkesztő

Pro Urbe Győr díj

Pro Urbe Győr díj

„A város szeretete, múltjának ősi történelmi hagyományainak ápolása késztette a szerkesztőket az oldal létrehozásában. Mi győriek, akik itt születtünk, itt éljük le dolgos életünket ebben a városban, naponta látjuk a képek ábrázolta városrészeket. Nap, mint nap elmegyünk előttük, mellettük, de sokszor nem is veszünk tudomást róluk. Csak amikor a képeket nézegetjük, döbbenünk meg, és vesszük észre kincset érő értékeinket, az emberek alkotta régi és új remekműveket, és csodáljuk meg városunk szépségét.”

Ha tetszik a tartalom, támogasd a szerkesztők munkáját